A nemzetközi diplomáciai elismerés fontos és visszatérő csalétek a korszak valamennyi magyar kormányzata számára. A kérdés nyugati kezeléséhez figyelembe kell venni, hogy a szemükben Károlyi és Kun Béla, vagy Apponyi és Horthy lényegében ugyanolyan magyar nacionalista. Ez persze nem igaz, nem ugyanolyanok. Kun a kommunizmus győzelmének alárendeli a nemzeti érdeket, ha kell. De tény, még egy Kun Béla sem érdekelt az ország csonkolásában. Bármilyen a politikai álláspontja, a gyakorlatban még egy kommunista vezető is, aki nem hisz a nemzetben, minél nagyobb terület felett akar uralkodni. Egyébként Kun erdélyi, Rákosi délvidéki származású, tehát az érzelmi kötődést már csak ezért sem lehet kizárni. Ráadásul nehéz lenne nem küzdeni a megszállók ellen.

Ebben a korban nem nagyon akadt olyan magyar, aki el tudta volna fogadni a mérhetetlen igazságtalanságát a történéseknek, még a legliberálisabbak vagy a nemzetköziségben leginkább hívők sem. Sőt 1945-ben is a még alig létező Magyar Kommunista Párt, maga Rákosi is igyekezett elérni a szovjeteknél, hogy népszerűségük megteremtésére, legalábbis elfogadottságuk növelésére, ha egész Észak-Erdély nem is, de legalább a Partium egy része Magyarországon maradhasson. Mai szemmel meglepő is lehet például Révai József beszéde 1945 szeptemberében: „Újra trianoni Magyarország vagyunk. Ez minden magyarnak fáj. Nincsen olyan magyar, akinek jólesne, hogy Nagyvárad Romániához tartozik. Nincsen olyan magyar, aki ne sajgó szívvel gondolna arra, hogy Kolozsvár Románia egyik tartományának a fővárosa.” (Zeidler 2003: 595. o.)
Az Egyesült Államok sem volt elutasító, de Sztálinnak ekkor fontosabbak voltak a román, mint a magyar kommunisták.

A magyar kommunizmus és szocializmus „nemzetellenessége”, szemben a térség nemzeti, sőt román esetben nacionalista kommunista pártjaival, egy kényszer-adottság. Míg Trianont a nemzetközi baloldal imperialista békeként bélyegezte meg, Párizsban már a Szovjetunió is ott ült az asztalnál – és Magyarország ellen döntött. Ezután a magyar baloldalnak nem lehetett mást tenni, mint elfogadni, sőt megindokolni Moszkva ítéletének helyességét: a magyarság bűnei miatt jogosan bűnhődik. A magyar baloldali hagyományban máig benne rekedt ez az attitűd és értelmezés, így ha nem is Trianon, de Párizs mai belső megosztottságunk egyik legfőbb oka.