1920. július 28.
A Nagyköveti Konferencia döntést hoz a felvidéki területeket érintő lengyel–csehszlovák vitában: a területeket megosztja, de inkább Csehszlovákiának kedvezve.
A szovjetek által szorongatott lengyelek nehezen, de elfogadják az alkut. Lengyelország Árva megyéből tizenkét falut, 389 négyzetkilométert kap, az északkeleti jablonkai háromszöget, 16 ezer lakossal. A vidék a középkorban sokáig Lengyelországhoz tartozott, az „eredeti” magyar–lengyel határ Turdossin és Jablonka között volt, nagyjából ott, ahol ma a szlovák–lengyel. Ez a terület jóval kevesebb a követeltnél, de az igazi pofon a Szepességben éri a lengyeleket, amely 1412-1772 között részben lengyel igazgatás alatt volt. A Szepesófalui, Ólublói, Késmárki és Szepesszombati járást kívánták megszerezni, benne a gyönyörű Késmárk városával. A térséget 1918 végére jórészt el is foglalták. Ehhez képest 195 négyzetkilométer kapnak, néhány jelentéktelen falut, 8 700 lakossal.
Az összesen 589 négyzetkilométeres terület 24 700 lakosának egy százaléka vallotta magát magyar anyanyelvűnek 1920 előtt. A Szepességben volt némi középkori magyar népesség, határőrök, de beolvadtak a nagyobb szláv és német tömegbe, tehát aki ekkor ott magyar volt, az délről települt be. Tanítók, tisztviselők, csendőrök lehettek. Ma ebben az északi, nem is egységes Lengyel–Magyarországban még ennél is kisebb a magyar elem, de azért van: Árvában kevesebb, a zakopanei beékelődés túloldalán lévő szepesi töredékben több. De ne magyar falvakat keressünk, legfeljebb neveket, történelmi emlékeket. A temetőkben járva feltűnik egy-egy név, amely magyar felmenőket valószínűsít, például a Gombos a Szepesség lengyel szögletében meglehetősen gyakori. Szepesgyörkén (Jurgów) különösen sok Gombos élt, sőt élhet máig a sírokból ítélve. Újterebesen (Trybsz) az Árpádházi Szent Erzsébet templomban Michael Nyulasi plébános is talán délről jött idáig. Sok más név is ismerős, de azok szláv nevek, amelyek a mai Magyarországon is elterjedtek. Inkább erről a vidékről volt délre áramlás, mint a magyar etnikumú régiókból északra.
A környéken szembe-szembejön egy-egy magyar felirat: Várzely Máté apát sírja például a Keresztelő Szent János templom mellett Oravkában (Orawka). Ugyanitt található egy, a németek által lelőtt lengyel bombázó hősi halottainak szentelt emlékmű, amin magyar felirat is van. Érdekes a szlovák hiánya, de persze a szlovákok 1939-ben a németekkel együtt masíroztak ezen a tájon. A „magyar konyhát” csak nevében kínáló Restauracja Czardasz és az azt valóságban is nyújtó Restauracja Dwor is meglepő lehet az idelátogató idegennek. A Dwor magyar és lengyel zászlóval reklámozza magát, a halászlé az egyik specialitása. Lengyel–Magyarország ékköve, és talán leginkább magyar sarka Nedec vára, magasan a Dunajec víztározója felett. Itt 1945-ig élt a magyar szó, egy nemesi família, a Salamon-család lakta. Ez is Trianon persze, de annak egyik legkevésbé fájó része. A múlt nincs eltagadva, és ha magyarul szólal meg az ember, mosolyt kap, nem rosszallást.
