A felhívás elvi célja a Monarchia megerősítése volna, de inkább a felbomlásához járul hozzá. A manifesztum hatálya természetesen nem terjed ki Magyarországra, az hangsúlyozza a magyar Szent Korona országainak integritását. A Monarchia két országrésze közigazgatási és politikai berendezkedésének eltérései miatt ez logikus is. A manifesztumba foglalt elképzelés szerint ugyanis Ausztria felállítandó nemzeti tanácsai minden ausztriai nemzet számára ezek Reichsrat képviselőiből alakulnak meg. 

A manifesztum értelmében a hadügy és a külügy közös maradna, föderatív, avagy még inkább konföderatív szövetségi állam jönne létre. Az uralkodói manifesztumhoz kapcsolódott egy a wilsoni elvekre hivatkozó békekezdeményezés már október 4-én. Ezt az antant előbb bizalmatlanul fogadta, mivel a háború során számos sikertelen békekezdeményezés történt. Utóbb viszont már azért nem kívántak béketárgyalásokba fogni, mert a megkövetelt feltétel nélküli megadással többet is kisajtolhattak a vesztes országokból. Wilson válasza a békekezdeményezésre ezt tükrözte is. Noha a 14 pont még a Monarchia egységét feltételezte és a nemzetiségi kérdések megoldására valamilyen autonómia biztosításával oldotta volna meg, az október 18-ai keltezésű válasz azonban azt közölte, hogy ezen korábbi álláspont már nem tartható fenn. Közben az Egyesült Államok a Csehszlovák Nemzeti Tanácsot hadviselő kormányként ismerte el, valamint a délszláv „nemzeti szabadságtörekvések” jogosságát is a legmesszebbmenően magáévá tette. Wilson jegyzéke egyértelművé tette, hogy a népek autonómiájának biztosítása már nem lehet a békekötés alapja. Ennek ellenére Andrássy Gyula közös külügyminiszter október 27-én újra különbékét kér Wilsontól, elismerve a délszláv népek függetlenségükhöz való jogát.