Másnap, augusztus 15-ére a helyi szocialisták megszervezik a jelentősebb baranyai települések népgyűléseit, amelyek Mohácson, Szigetvárott, Siklóson, valamint Barcson kimondják a köztársasághoz való csatlakozásukat. A kérészéletű állam „határa” a Barcs–Szigetvár–Orfű–Hosszúhetény–Bátaszék–Baja–Felsőszentiván–Röszke vonal északon, déli határa pedig egybeesik a jelenlegi magyar–horvát, illetve magyar–szerb határral. Érdekes összehasonlítási szempont lehet, hogy ezen az arcvonalon a belgrádi egyezmény demarkációs vonalához képest a békeszerződésben végül kisebb területet vettek el Magyarországtól, szöges ellentétben ugyanezen vonal román szakaszával, ahol azon messze túl hatolt az Alföld irányában valamennyi határvonal-variáció. Ez legalábbis részben igazolhatná a Károlyi-apparátus felfogásának jogosságát, hogy a fegyverszüneti egyezmények alapján átadandó területek nem végleges lemondások, a végleges határokról a békeszerződés dönt. Igaz, úgy is felfoghatnánk, hogy a szerbek csak túl „visszafogottak” és „szerények” voltak, illetve a maguk szempontjából rosszabbul taktikáztak.  

Pécsre a szerb csapatok már 1918. november 14-én bevonultak. A párizsi békekonferencia bizottsági szintjén 1919. február 18-án egyeztették a Magyarország számára tervezett déli határt, ahol Baranya megszerzése még nem merült fel. A későbbi határ meghúzását 1919. május 12-én hagyta jóvá a Külügyminiszterek Tanácsa. Majd ezt még kiegészítve, júliusban született döntés arról, hogy Baranya vármegye délkeleti, Dráva-menti részét, a Drávaközt, avagy Baranyai háromszöget a Kopácsi-réttel a kialakuló délszláv államnak adják, a Muraköztől északra fekvő, Zala és Vas határán fekvő Muravidékkel együtt. A békekonferencia Legfelsőbb Tanácsa 1919. augusztus 25-én véglegesítette ebben a formában a leendő határokat. Békeszerződés azonban még egészen 1920 nyaráig nem volt. A szerbek, akiknek végül le kellett mondaniuk arról, hogy a teljes Bánságot megszerezzék, a csehek és a románok területszerző sikereit látva meglátták az alkalmat Pécs megszerzésére. Így a belgrádi sajtóban 1920-21-ben egész Baranya, majd annak nagyobb felének elcsatolásáról jelentek meg írások, valamint diplomáciai lobbizást folytattak a katonai erővel tényleges birtokukban lévő, ám a békeszerződés tervezete szerint kiürítendő területek megtarthatása érdekében.

Ezzel párhuzamosan a magyarországi kommün bukása után a szerb ellenőrzés alatti baranyai, tolnai és észak-bácskai vármegyei részek, főképpen Pécs a Tanácsköztársaságnak a románok, illetve a magyar Nemzeti Hadsereg elől menekülő híveinek menedékévé vált. Mivel ezek a „szocialisták” – ahogy a kommün létrehozására egyesült kommunisták és baloldali szociáldemokraták 1919 tavaszától nevezték magukat – alkalmi, taktikai szövetségesei voltak a területhódító szerb érdekeknek, a polgári közigazgatást a megszálló hatóságok a gondjaikra hagyták. Így lehetett például az 1919. augusztus elején a tanácskormány bécsi, katonai attaséi megbizatásából érkező Linder Béla 1920. szeptember 23-ával Pécs polgármestere. Linder tevékenysége ezután éri el igazi mélységeit: aktívan tesz azért, hogy Pécset Szerbiához csatolják. Később a királyi és titói Jugoszláviában is megbecsült személy, egészen 1962-ben bekövetkezett haláláig.

Linder mellett a bábállam másik különösen érdekes személyisége annak elnöke, Petar Dobrović, azaz Dobrovits Péter. Módos szerb családba született Pécsen 1890-ben, édesanyja siklósi sváb asszony. A két háború közötti délszláv állam meghatározó festőművésze, a Nagy Háború előtt már sokat forgott pesti, sőt párizsi avantgard művészi körökben. Politikai pályája indításaként szerepe volt az 1918. májusi pécsi katonai zendülésben, amiért a hadbíróság a budapesti Conti utcai fogházban letöltendő büntetést rótt ki rá. A novemberi zavaros időkben szabadult. A kor forradalmár eszményeit jellemzi, hogy Dobrovits elnöki aspirációjával a fiumei kalandjait bonyolító d’Annunzio példáját óhajtotta követni. Fennmaradt barátjának tett idevonatkozó közlése is, miszerint egy pécsi „dannunziádát” kíván megvalósítani, ami egy futurista, avantgard művésztől nem idegen. A világ nem fekete-fehér: az amúgy baloldali elkötelezettségű Dobrovits az olasz fasizmus ideológiai megalapozóját tekintette példaképének, akinek nem csekély szerepe volt abban, hogy Fiume Olaszország birtokába jutott. Ekként kívánta ő is szülővárosát, Pécset végleges szerb uralom alá juttatni.