Friedrich a korabeli politika nagy kalandora, egyben gyáros, egyszeres magyar futball-válogatott. Egy 1904-es barátságos Ausztria–Magyarország (5:4) mérkőzésen játszott, később híres labdarúgó-játékvezető, sportvezető, 1922-23-ban az MLSZ elnöke. 1912-ben lépett be a Függetlenségi és 48-as Pártba, ahol Károlyi közvetlen munkatársa lett. Vele volt 1914-es amerikai útján is, ahonnan már a háború alatt, kalandosan tért haza. A Károlyi-párt közvetítője volt a Nemzeti Tanács és a Katonatanács között. Károlyi ezt írta róla: „Az az ember, akit a Tisza-gyilkosság sugalmazójának tartok – Friedrich István – később a fehérterror egyik vezéralakja lett.” (Károlyi 1982: 412. o.) A Tanácsköztársaság alatt Friedrich kapcsolatban állt az első ellenforradalmi lázadókkal. A Baross utcai Fehérház Bajtársi Egyesület (részben e szervezetből alakult a Keresztény Nemzeti Egyesülés Pártja) elnökeként éri Budapest román megszállása 1919. augusztus 4-én.

Három és fél hónapos kormányzása alatt választójogi rendeletet alkot és sorra érvényteleníti a kommün által hozott jogszabályokat. November 24-én az antant nyomására legitimista politikai nézetei miatt le kell mondania hivataláról, kormánya vallás- és közoktatásügyi minisztere, Huszár Károly javára. Horthy közbenjárására a Huszár-kormány hadügyminisztere lesz 1920. május 15-ig, a Simonyi-Semadam-kormány hivatalba lépéséig. Bár pártja rövidesen eljelentéktelenedett, a főváros három különböző választókerületében még ellenzékiként képviselői mandátumot szerzett 1920-35 között. Az országgyűlésnek így 1938-ig maradt tagja. 1921-ben letartóztatták a Tisza-gyilkosságban játszott szerepe miatt, de nem emeltek ellene vádat. A Grősz József kalocsai érsek ellen megrendezett koncepciós eljárás folyamán 1951-ben a kommunista hatalom letartóztatta, és egy mellékper fővádlottjaként 15 évre ítélte, a börtönben hunyt el.